Empata tanfolyam 2. hónap

Energiaszerző módszerek, Önszeretet

Ebben a hónapban az önismeret, a saját működés lesz a fókuszban. A szeretetnyelvek, az önelfogadás, a szeretet-edényeink feltöltése hétköznapi, valós körülmények között.

Elég volt az elvont, bár jól hangzó – teremtsd meg magadnak – elég ha gondolsz rá – elméletekből.

Persze, a reikis házifeladatok továbbra is élnek, kezeld magad, a védelmekről ne feledkezz meg reggelente, és este végezz tudatos zuhanyozást – tudatosan mosd le magadról mindazt, ami nem szolgál téged, ami nem a tied, a víz nagyon jó eszköz erre.

A feladatokra adott válaszaid, ha elgondolkodsz rajta, foglalkozol vele, akkor nagyon erős önismereti fókuszt ad majd neked.

Vágjunk bele.

Az empatákban nagyon hamar, vagy mondjam úgy, nagyon korán kialakulhat az az érzés, hogy fura, kicsit más, mint a többiek. Mivel az energiája és a figyelme megy kifelé, a nyitott energiarendszer miatt, úgy érzi, hogy állandó feladatai vannak, muszáj segítenie. Hamar úgy érezheti, hogy csak akkor kap figyelmet, szeretetet, ha ad, ha teljesít, ha határok nélkül mindent odaad a családjának, szomszédoknak, barátoknak, akinek, ami csak kell. Hiszen ő maga határtalan, egyben van a mi-vel. Így alakul ki a megfelelési kényszer bennünk. (nem azt mondom, hogy mindig ez történik, de így élhetjük meg)

Egy empata érzékeny. Ezért reagál a környezete szereplőire, mondhatni, azt adja nekik, amire azoknak szükségük van. Persze, hogy folyton megtalálják őt, ezért nagyon hamar kialakul az a viselkedés minta, hogy másoknak mindent, magamnak meg… ami marad. Talán.

A legtöbb empata, aki kezelésre vagy tanfolyamra jön hozzám krónikus betegségekkel küzd, anyagi problémákkal és szinte kivétel nélkül párkapcsolati gondokkal. Mert olyanokkal élünk, akik szeretik, hogy olyan adakozóak vagyunk, időt, energiát, bölcsességet, sőt, gyakran életmentést adunk másoknak. És cserébe semmit, de semmit nem várunk el. Egyrészt, mert ehhez szoktunk, másrészt mert ami nekünk kell, azt csak egy másik (viszonylag kiterápiázott és feltöltődött) empatától kaphatjuk csak meg, (ők meg ritkák.)

A jó hír, hogy az energia, ami nekünk kell, a szeretet, önszeretet, önbizalom ott van, karnyújtásnyira tőlünk, mindig. Nem kell hozzá senki más.

Energiaszerzés a hétköznapokban

Spirituális világot élünk, 20-30-40 éve már. Tudjuk, hogy minden energia. Dinamikus energia, ami folyamatosan áramlik és folyamatosan változik, rezeg, dimenziókat nyit-zár. Átálltunk arra, hogy a fizikai élelmiszer mellett, spirituális tudással és élményekkel is „táplálkozunk”.

James Redfield – Mennyei prófécia sorozata fantasztikus volt a maga idejében, és ami most nekünk nagyon beszédes belőle, azok az energiaszerző módszerek.

Tudom, mi már túl vagyunk ezen a fejlődési lépcsőn, de akkor még kicsi gyerkőcök voltunk, amikor kialakultak a mintáink, amik bevésődtek, ezért kell őket fülöncsípni. Energiára mindekinek szüksége van és úgy szerzi meg, ahogy tudja (ahogy a tudatossága engedi).

„Az emberek igen gyakran elszakítják magukat az energiarendszer felsőbb forrásától, ezért gyengének és bizonytalannak érzik magukat. Az energia megszerzése érdekében hajlamosak vagyunk másokat manipulálni, sőt arra kényszeríteni, hogy figyelmüket – s vele az energiát – felénk fordítsák.”

A 4 energiaszerző játszma:

Megfélemlítő: uralkodó, hangos, parancsolgat, dühöng – abból nyer energiát, hogy minden úgy lesz, ahogy akarja, akár erőszakkal is kikényszeríti; a másik félelméből nyer energiát

(tudsz ilyen helyezetet mondani az életedből?)

Vallató: kritizál, hibát talál, elszámoltat, ledarálja az önbizalmad – a félelemből, behódolásból nyer energiát, abból, hogy végül ráhagyod, hogy „igaza van”

(milyen módon fordul ez elő veled kapcsolatban? család? munkahely?)

Zárkózott: passzív, megközelíthetetlen, abból nyer energiát, hogy mások megpróbálják kinyitni, megmenteni… információhiányt teremt – és a kíváncsiságból nyer energiát

(Ismerős?)

Szegény Én: erőtlen, alárendelődik, panaszkodik, mártír – egyrészt az együttérzésre hajt, másrészt ügyesen delegálja neked a saját feladatait

(Biztos tudsz rá példát a közvetlen környezetedből is…)

A pszichológia ezt még tovább bontja:

Az energiaszerzésben, bármilyen játszmát is játszunk épp, három pozíciót foglalhatunk el:

  • Szülői
  • Gyermeki
  • Felnőtt

Szülői: „irányítalak, gondoskodom” – hiszen én jobban tudom!

Gyermeki: hárítom a felelősséget, mindig más a hibás, oldja meg más, teljesítsen valaki más

Felnőtt: vállalom a felelősség, de hagylak téged is élni és tudom, hogy én is bármikor hibázhatok

(Te melyik helyzetben, melyiket éled? Biztos eszedbe jutott néhány példa.)

Ahogy Bert Hellinger mondja: „A hatalmi harcban a győzelem együtt jár a diadal érzésével: most nekem sikerült. Most aztán megkapta. Bárhol zajlik hatalmi harc, valami mindig sérül. A férfi,aki legyőzi a feleségét, egyben el is veszti. A feleség, aki legyőzi a férjét, el is veszti. Az anya, aki legyőzi a gyermekét, elveszti. A gyermek, aki legyőzi a szüleit, elveszíti őket. Ez az elbizakodottság és a gőg útja.

Feladatok:

Az első és legfontosabb, hogy vegyük észre, ha játszmába keveredtünk. Nyugodtan gyanakodhatunk, hogy épp elszívják az energiánkat, ha valakinek a társaságában rendszeresen ingerültté, feszültté, fáradttá válunk, vagy a testünk elgyengül, megfájdul, jelez.

Érdemes azt is megfigyelni, hogy milyen típusú embereket vonzunk gyakran. Sokan használnak panaszládának? Vagy állandóan vallat valaki, igyekezve kicsalogatni a csigaházunkból?

Ha észrevesszük és meg is nevezzük a játszmát – az elveszi az erejét és legközelebb észre fogjuk venni – ha nem is balhé alatt, de legalább utána 🙂

Legyünk résen a „soha” és a ,„mindig” kifejezésekkel. Ezek nem a jelen helyzetre, hanem régről fakadó mintákra utalnak, a mintákat mutatják meg.

HF: írj le mindent, ami eszedbe jutott magadról, míg ezeket a sorokat olvastad.

Hogyan szereztél energiát gyerekként, hisztivel, duzzogással vagy igyekeztél láthatatlanná válni?

Hogyan viselkedsz ma a munkahelseden egy vallatóval vagy megfélemlítővel? Elküldöd a fenébe? Vagy inkább összehúzod magad kivsire és ráhagyod, mert megfájdul a fejed az egésztől?

(nem muszáj nekem megírni a konkrét válaszokat, csak azt, hogy megcsináltad, megértetted, hasznos volt (vagy sem).

A spiritualitás is egy energiaszerző módszer

A spirituális mintánk, működésünk és szóhasználatunk része lett, hogy hiszünk a véletlenekben, hogy a fejlett ember ad energiát a másiknak, sőt, egész csoportoknak. „Ez az utam!”

Ezért a spiri csoportok hangulata jó, felemelő – és így leszünk függővé, hogy minden hónapban megyünk ilyenekre. Amivel nincs baj, csak:

Én magam is rendszeresen csináltam, évekig, hogy a spiri tanfolyamokon feltettem a közösségre, a térre a (mindig) hiányzó védelmeket, a nagyon durva energiájú emberekre ráhúztam a pluszvédelmet, hogy ne vegzáljanak a cuccaik másokat, stb. Szóval, nem fordítottam sem a figyelmem, sem a tudást önmagam felé, önmagam hasznára.

Te is jártál már így?

Ráadásul az ilyen közegben a gyakorlatok „összekapcsolódósak”, meditálós, energia-kezelős, érzelmekről beszélős, és még ölelkezünk is… egy empata számára ez… gondolom sejted, végül inkább küzdelmes, mint felemelő. Sokáig nem vettem észre, mert a feldobott hangulatom felülírta a fáradtságom.

Miért probléma ez egy empatának?

Fogadok, hogy már tudod, de azért…

Nem probléma, ha fel vagy töltődve, ha az életed jól megy. De amikor nem így van, akkor tévutakra sodródsz, a mások útjára, továbbra is fogy az energiád – de cserébe megtöltődsz sok furcsasággal, ami veled nem annyira kompatibilis.

Napi szintű tisztításra és töltődésre van szükséged, ahogy a reikiben tanultuk. De ez „csak fizikailag” hoz téged jobb állapotba (azonnal). Nézzük, hogyan tudod megszerezni azt, amiért idejöttünk a földre, és amihez olyan nagyon nehéz hozzá jutni. Annyira nehéz, hogy csak adni tudjuk, de már befogadni nem is nagyon, annyira elszoktunk tőle.

A szeretetet.

A szeretet is energia, mint minden/bármi más. A feltétel nélküli szeretet az, amire egy sérült/kiégett empatának mindennél jobban szüksége van. Ám hol keressük ezt? A családtagok ahhoz szoktak, hogy adunk nekik. A munkatársak… Még a spiri közösségek is gyakran többet várnak el, mint amennyit „adnak”.

(Van ilyen helyzetre tapasztalatod?)

A bölcsek azt tanítják, akkor tudsz szeretetet adni, amikor magadat is szereted.

Az önszeretet abból épül fel, ha gyermekként (és később is) tapasztaljuk, hogy szeretnek minket, ezért-azért szerethetőek vagyunk. Ha nem pont ilyen volt a kicsikorunk, akkor is kialakulnak a módszerek, vagyis a szeretetnyelvek, ahogy velünk bánnak és ahogy mi bánunk másokkal.

Szeretetnyelvek

Gary Chapman alkotta meg az 5 szeretetnyelv rendszerét:

1.Elismerő szavak

2.Minőségi idő

3.Ajándékozás

4.Szívességek

5.Testi érintés

Feladat:

Neked melyik szeretetnyelv esik jól, amikor adod? És amikor kapod? Megegyezik a kettő?

Gyermekként és fiatalon esetleg más volt/lett volna a szeretetnyelved?

Volt olyan fordulópont, amikor megváltozott a szeretetnyelved?

Hogyan tudod megadni magadnak a különböző szeretetnyelven a hiányokat? (pl. veszek ajándékot magamnak; elismerős szavak mondok magamnak a tükör előtt vagy írom őket a naplómba; fizikai érintés: egy finom testápoló…) Írj legalább 15-20 ötletet.

Aztán legalább egyet adj meg magadnak!

John Gray – Szeretet vitaminok:

John Gray (a férfiak a marsról, a nők a vénuszról sorozat szerzője) – A Mars akarja, a Vénusz szeretné c. könyvében azt mondja, a szeretetet Te (is) meg tudod adni magadnak. 10 féle szeretetről beszél, amit adsz és amilyen energiára szükséged van. Zseniális könyv, ajánlom elolvasásra, később is fogunk még belőle idézni.

A szeretet-vitaminok, egyben egy-egy fejlődési szakasz is az életünkben, egy-egy korszak, amikor ezeket tanuljuk és megkapjuk a vitamint:

1.Szeretet és támogatás Istentől (a magad hiedelemrendszere szerinti isten) – fogantatástól születésig

2.Szeretet és támogatás a szüleinktől – 0-7 éves korig

3.Szeretet és támogatás a családunktól, barátainktól, és az együttlétből merített idő – 7-14 év

4.Szeretet és támogatás a kortársainktól és a hozzánk hasonló célú emberektől – 14-21 év

5.Szeretet és támogatás önmagunktól – 21-28 év

6.Szeretet és támogatás romantikus kapcsolatból, partnerünktől – 28-35 év

7.Szeretet és támogatás a tőlünk függő emberektől (pl. gyermekek…) – 35-42 év

8.Szeretetet adni az embereknek – 42-49 év

9.Szeretetet adni a világnak – 49-56 év

10.Tudni szolgálni istent – 56 fölött

A klasszikus 7 éves ciklusok, optimalizált formában. De azért elgondolkodtató, ha nagyon elcsúsztál ezektől (pl. korai gyerekvállalás…) hogy vajon mennyit tudsz az „adott, kimaradt vitaminról”. Gondolkodj el ezen.

A testvérem gyermekei 3 évesek. Minden este végig kell mondani a névsort, és rákérdeznek minden egyes családtagra, hogy „anya? igen, anya szeret. apa? igen, apa szeret…” Ez az óvoda végére már úgy változik, hogy a családtagok le vannak ejtve, jönnek a barátok. Ma ő a barátom, holnap már valaki más, de nagyon-nagyon fontosak a baráti kapcsolódások.

A védikus kultúrában (ami pár ezer éve élte a fénykorát Indiában), amikor a nem szerzetes ember összes gyermeke kirepült és saját lábára állt, akkor „elmehetett nyugdíjba”, vagyis abbahagyhatta pl. a kereskedős munkáját és elindulhatott a vallásos úton (pl. zarándoklat, meditálni a hegyekbe…), hogy megtalálja Istent. Itt is ez van 56 év fölött, nem véletlenül.

Most, hogy elolvastad, jelöld meg magadban azokat a „vitaminokat”, amiket megkaptál életed során.

Természetes, hogy sok minden kimaradt. Ne aggódj, ezeket is fogod tudni pótolni a magad számára. Mert ez a lényeg, hogy bölcs empataként, gondoskodunk saját magunkról, mert már értjük, hogy csak akkor adhatunk másoknak magunkból, ha bennünk „fölös” van.

„Az ember lelkében ott van az erő, hogy magához vonzza a szeretetet, amire szüksége van, ám agyunknak fel kell ismernie ezt az igényt, szívünknek pedig meg kell nyílni, hogy be tudja fogadni.”

A szeretet-vitaminok nagy tanítása, hogy nem szabad egyetlen forrásból akarni mindazt, amire szükségünk van. A pszichológia erre azt mondja, hogy ne életed párjával akarj pletykálni, meg csajos filmet nézni, meg részegen röhögni a pasikon, meg Ady verseit elemezgetni fél éjszaka – hanem a különböző barátnőiddel, tesóddal… A párod nem adhat meg neked minden szeretet-vitamint. Ahogy neki is szüksége van a fiús-estekre, a sportra, a vagány pasis akármikre, amihez te nem tudsz kapcsolódni – és nem is kell.

Ezek a vitaminokat, Gray szerint, szeretet-tartályokban tároljuk (mármint ezt képzeld el) – és ezeket a tartályokat töltened kell. Rendszeresen. Mindegyiket. Nem elég egyet-kettőt fullra tölteni. Mindegyikben lennie kell, különben nem leszel egyensúlyban. Ráadásul egymásra épülnek. Az a fa, amelynek a gyökerei gyengeék, nem nő magasra.

Az első ötig mindenképp menj el a tananyagban kérlek, a tettek, cselekvések szintjén, minél előbb. Mondom, tettek, cselekvések!

Optimális esetben,. míg felnövünk, megismerjük ezeket a vitaminokat/tartályokat, de mivel nem Indiában élünk… no meg egy empatának erre viszonylag kicsi az esélye, annyira el van foglalva másokkal… úgyhogy adj most időt magadnak, olvasd el újra a vitaminos leckét, és jegyzetelj mindent, ami eszedbe jut.

Melyik vitamin mit jelent neked? Ha nem érted a jelentését, írj nekem, megbeszéljük.

Vagy, adott időszakban/korszakodban mennyire tudtál a szükséges témában fejlődni? Melyik maradt ki neked?

Hogyan kaptad meg az adott vitamint? Eleget kaptál? Lenne ötleted, hogyan kaphattál volna még?

Te hogyan adtál vitamint másoknak?

Szerinted hogyan állnak (milyen szinten) az egyes tartályaid?

„Miközben keresztüljutunk egy meghatározott időszakon, ha nem sikerül megkapnunk azt a szeretet, amelyre szükségünk van, a hiánnyal egyenes arányban nem leszünk képesek kifejleszteni magunkban az éppen esedékes képességeket. Például, ha a gyerek nem kapja meg azt a szeretetet, figyelmet, amire szüksége van, nem fogja megismerni önmagát, önmagáról az igazságot. nem érzi meg, hogy ő miben különleges és emiatt úgy érzi, őt nem lehet szeretni.”

„Az élet legtöbb nehézségére a választ az első 5 szeretet-tartály feltöltésével megkapjuk.” Gray

Az út, amin tölthetjük a kimaradt részeket (1):

1.Szeretet és támogatás Istentől (a magad hiedelemrendszere szerinti isten) – ezért végzünk újjászületés tréningeket, vagy hasonló meditációkat, reiki kezeléseket (majd távkezelheted ezt az időszakod, összekapcsolhatod magad istennel

2.Szeretet és támogatás a szüleinktől – megbocsátunk a szüleinknek, hiszen ők is csak azt tudták adni, amik bennük volt; nem kell „kibékülni”, ha nem akarsz, de érdemes újravenni a történeteket, az ő cipőjükbe lépni, és elengedni a rossz érzéseket, amiket még mindig őrzöl. Nehéz. A család szinte mindig az. A megbocsátás nem egyenlő a feloldozással (bár az is eljön majd idővel, szinte magától). Foglalkozz pl. a családfával, történetekkel – ez is megerősíti majd a gyökereidet.

3.Szeretet és támogatás a családunktól, barátainktól, és az együttlétből merített idő – foglalkozunk a belső gyermekkel

4.Szeretet és támogatás a kortársainktól és a hozzánk hasonló célú emberektől – újradefiniáljuk a nemiségünket, a külső megjelenésünket, új közösségeket keresünk

5.Szeretet és támogatás önmagunktól – elindulunk az úton, amin dicsérjük magunkat, megajándékozzuk magunkat, hálát adunk önmagunknak mindazért, amit…

de azért van tovább 🙂

6.Szeretet és támogatás romantikus kapcsolatból, partnerünktől – okosan randizunk, tudatosan és feltöltötten

7.Szeretet és támogatás a tőlünk függő emberektől (pl. gyermekek…) – a gyerekekkel is lehetek őszinte: „most jól esne az ölelésed”

8.Szeretetet adni az embereknek – segítség, törődés, szeretet másoknak – tuti, hogy ide semmit sem kell írnom, ez megy magától 🙂

9.Szeretetet adni a világnak – energiát adok a világnak, békemeditációk, tisztítom a bolygót, a naprendszert; tanítom az emberek gyógyulni, gyógyítani… folytasd a listát

10.Tudni szolgálni istent – a magad hitrendszere szerinti istent – ilyen lehet az adakozás, önkénteskedés, de akár az is, ha felajánlod istennek a napod meditációban, vagy a reiki által kapcsolódsz istenhez és adsz neki energiát, hálát

Empataként már azért jár önmagunknak a dícséret, hogy egyáltalán életben vagyunk. Gondolj bele, mennyi erő és szív kellett ahhoz, hogy túléld mindazt, amin keresztül mentél. Biztos vagyok benne, hogy traumákon és kétségbeesések völgyein, szakadékain kellett átjutnod. És itt vagy. Tanulsz magadról, időt és energiát, pénzt szántál saját magadra. Ezzel a népesség felső 5 %-ába tartozol.

A tartályok sorrendje nem véletlen, egymásra épülnek, mint a csakrák.

Tehát, hogyan töltheted a tartályaidat (2):

1.Ha üres az első tartályod, nincs kapcsolatod istennel, akkor úgy érzed, neked kell mindent elvégezni, egyedül küszködsz. Szerencsére neked reikisként ott egy eszköz, ami minden nap összekapcsol a végtelen isteni energiával, és bizonyítja, hogy nem vagy egyedül, hogy van segítség. A reiki meditáció, a megerősítések pedig napi szinten segítenek neked ezt a tartályt tölteni.

(írj saját ötleteket a tartály töltéshez, pl. spirituális dalok, zenék hallgatása, énkelése…)

2. Ha a szüleinktől nem kapunk számunkra befogadható, megfelelő mennyiségű szeretetet, akkor kétségek, értéktelenség érzet és megfelelési kényszer alakulhat ki. Ezért érdemes lehet képzett terapeutákkal múlt-gyógyító kezelést végezni. Empataként azonban nagyon meg kell nézned, hogy kit engedsz be, mert, sajnos a terapeuták is épp úgy rácuppanhatnak a te energiádra, és akkor azt veszed észre, hogy a te terápiád helyett, a terapeuta meséli neked az életét (saját tapasztalata). Ezért én inkább a reiki kezeléssel ötvözött meditációt ajánlom, illetve a konkrét fizikai „önszeretést”. Ha már tudod, hogy mi a szeretetnyelved, akkor adj magadnak.

Nekem például, míg szingli voltam, nagyon bejött a finom illatos testápoló a fizikai érintésre. De felemelet a füstölőzés is. A spirituális albumok hallgatása (kapcsolódás felfelé). A jóga (kapcsolódás felfelé, meg önmagamhoz). Elkezdtem ajándékokat venni magamnak. Élményeket próbáltam ki. (és mindvégig nagyon figyeltem a védelmekre, és az esti tudatos zuhanyra). És elkezdtem nemet mondani – de ez haladó technika, majd még beszélünk róla.

Végre volt energiám rájönni, hogy nincsenek saját céljaim, folyton mások szükségletei szerint sodort az élet. Kitűztem a célokat, és elkezdtem bevonzani, manifesztálni.

Miután megteremtettem magamnak egy fantasztikus párkapcsolatot, akkor már a páromra hagytam azt, amit ő szeretett adni nekem, én meg tovább keresgéltem mi tesz jót nekem. Most például elkezdtem játszani barbi babákkal, mert kislányként inkább fiús meg felnőttes szerepeket játszottam.

Láss neki. Van egy listád a szeretetnyelveiddel kapcsolatosan az előző leckéből – írj mellé ötleteket, mit csinálj, ami önmagad felé irányítja a szeretet energiát. (a reiki 2esen megtanuljuk majd a csakrákat is, amiket kezelhetsz majd, és akkor már meditálni is könnyebb lesz).

Fontos – az önszeretetről nem elég gondolkodni, meg meditálni, meg elképzelni, hogy megadom magamnak, mint egy energiafelhőcskét. Be kell kapcsolni a zenét. Keresni kell olyan tevékenységet, ami közben azt érzem, hogy lebegek, nem gondolkodom, nem baj, ha nem hasznos. Én színezéssel kezdtem ezt a dolgot. Aztán erdő-sétával folytattam. Majd uszodával. Aztán vettem szép új ruhákat. Majd beiratkoztam sminktanfolyamra (sok dolgom volt a nőiességem felépítésével). De a lényeg, hogy végig tudtam, magamért teszem, és jól érzem magam közben.

Ne legyints rá és ne rohanj tovább. Amíg nem teszel magadért, addig csupán azért segítesz másokon, hogy abból nyerj energiát. Az sosem lesz igazán tápláló számodra, és épp ezért nem kerek az életed!

3. Ha a család-barátok-szórakozás vitamin sose volt, akkor a tartály üres, és nincs szórakoztató eleme az életednek, vagy nem sok. Lehet, hogy a család sincs benne, pedig életben vannak. Könnyen lehet, hogy úgy érzed, már eleget zabáltak belőled, elég volt, fáj. Igazad van. Szarul indult, úgy is folytatódott, mert ilyen a megszokás.

Nem kell, hogy felvedd velük a kapcsolatot. De magadban vedd elő a személyeket, nézz rájuk, és ha tudod, lásd meg, hogy olyat nem adhattak neked, ami nekik sem volt. Olyat nem kérhettél tőlük, amiről nem tudtad, hogy szükséged lenne rá. Olyan nincs, hogy valaki ne vegye el amire szüksége van, egy nyitott dobozból (mint amilyen egy empata energiarendszere).

És kezd írni a listát. Mi az ami szórakoztatna téged? Végtelen filmnéző maraton? Latin tánc? Vadvízi evezés? Piros kalap? Óriási festmények készítése? Zeneszerzés? Sztepptánc? Vagy séta a tengerparton, vagy az esti utcákon, erdőkben… Legyen legalább 20-30 pontos listád. Aztán legalább egyet valósíts meg, mert az írogatás csak az olyan grafománoknak szórakoztató, mint én.

Amikor már van a tartályban, érdemes néhány régi barátodra ránézni a közösségi médiában, esetleg rájuk írni… Vagy érdeklődési körödnek megfelelő csoportot keresni és kicsit kapcsolódni. Kellenek a baráti-vitaminok. Én mentem kirándulni (egyszer), tánctábortba (soha többé), jógafőiskolára (nagyszerű volt), és a közösség adott nekem, amikor padlóra vitt az élet, és életben tartott míg összeszedtem magam.

Ez az időszak lehet az, amikor a belső gyermekkel (aki te vagy, abban az időszakban, amikor kevés volt ez a vitamin) – játssz, emlékezz a gyermekkori álmaidra, és ha mást nem, nevess rajta egy jót. Végezhetsz belső gyermek meditációkat, de csinálhatsz magadnak vezetett reiki kezelést is, kimondottan a gyermek-éneddel való kapcsolódásra.

(És ne feledd: reikizés, tudatos zuhany, védelmek + gyökerek kiengedése, +reikivel való kezelése)

4. Kortárs csoportok – kicsit összefügg az előzővel, de hidd el, érdekes és hasznos impulzusokat, információkat lehet kapni a korosztályos közösségekben, legyen az sport vagy más érdeklődési kör mentén. Ha mást nem, menj moziba, szabadtéri rendezvényekre, kirándulós csoportba (ha bírod az ilyet). Ennek a „vitaminnak” a kialakuló korszaka a tinédzserkor, ne lepődj meg, ha „lázadó eszmék” jutnak eszedbe, vagy „hülyeségre” érzel indíttatást.

Azonban tartsd szem előtt, hogy empata vagy – nézd meg, hogy valóban a te impulzusod-e, vagy valakié, aki a környékeden van.

5. Ez ugye, az önszeretet ideje – de lehet, hogy te már a 2.es lépcsőn, a szüleid helyett szeretted magad, akkor folytasd ezt nyugodtan 🙂

Alakíts ki rutinokat, én hetente leírtam a naplóba, hogy mi mindenben voltam iszonyú jó a héten. Megveregettem a saját vállamat, cuki matricákat ragasztgattam a füzetbe, mert ezt szeretem.

Figyeld meg, hogy mi az, amiben jól érzed magad, „flow-ban” vagy – nem pedig „illik” vagy „valaki másnak hasznos”.

Aztán, amikor már a tartályod nem üres, hanem rendszeresen töltődik, ideje ránézni az életedre, és célokat kitűzni.

6. Romantikus kapcsolat, vagyis ideje a párkapcsolatnak. Ez különösen nehéz témája az empatáknak. Általában nincs jó minta bennünk erről, és leginkább olyanokat választottunk, akik elfogadták,a mit adni tudtunk, aztán elfáradtunk az egészben.

Gyakran hangoztatják, hogy az empatáknak természetes párja a nárcisztikusok, meg egyéb sérültek, hiszen ezzel „kielégül” az empata segíteni vágyása. Az ilyen cikkeket sosem empaták írják. Hiszen mi nem önfeláldozó mártírok vagyunk, csupán muszáj segíteni. Ezért (tapasztalatom szerint) empatának empata a párja. Te szereted őt, ő szeret téged. Te gondoskodsz róla, ő gondoskodik rólad.

Érdemes olyan közösségekbe menni, ahol az empaták sűrűbben fordulnak elő (segítők, spiri-, esetleg vallásiközösségek, a saját rendszereidnek megfelelően), ha párt keresel – és a védelmekről ne feledkezz meg sem a közösségi eseményeken, sem a randikon. (Ha töltöd a tartályokat, magától kifejlődik az önbizalmad, plusz a tanfolyam negyedik hónapjában megtanulunk majd határokat húzni, felállítani, megtartani, az sokat fog ezen a problémán is segíteni).

Ne a tökéletest keresd, hanem azt, akivel órákon keresztül jól érzed magad, és még másnap is azt gondolod, hogy jól érezted magad.

Ha nem töltöd a korábbi tartályokat, ne kezdj randizgatni – elég volt már a pótcselekvésekből, nem?

Nem baj, ha van elvárás listád, sőt, de jobb ha úgy meditálsz rá/manifesztálsz erre a célodra (reiki kezelés végén, árnyékolva), hogy elképzelsz egy boldogító jelenetet a pároddal. Például, nekem a fizikai érintés a szeretetnyelvem, és mindig úgy képzeltem el a leendő kapcsolatom, hogy kiskifli-nagykifli, és ahogy benne érzem magam.

A spiriknél a párkeresés veszélye, a téves kapcsolódások. Amikor azt érzed, hogy valakivel aaannnnnyiraaaa kapcsolódsz, hogy már többszáz éve ismered, és a ő lelkitársad, ikerlángod, másikfeled…. akkor könnyen lehet, hogy csak a korábbi magányosságod miatt lobbant fel az energia. Érezd jól magad, de ne tedd ilyen dobozba a kapcsolatot, ha nem muszáj, mert egy röpke kapcsolatból ki lehet lépni, de a „lélektársadat” pszichésen is meg energetikailag is nehezebb otthagyni.

Sok ilyet láttam. Belemagyarázás.

Tudod milyen az, ha valóban lélektárssal találkozol? Végtelenül könnyű. Nem kell magyarázni, hogy karmikus kapcsolat, még ezt meg azt jóvá kell tenni és majd utána jó lesz… Nem kínlódás, mire összejöttök. Ha küzdeni kell vele, ha nem passzolnak lényeges dolgok, akkor ő nem „lélektárs”. Ami egyáltalán nem baj, a nem-lélektárs is lehet jó társ 🙂 Ne feszüljünk bele annyira, hogy elvesszen a fókusz: Te önmagad számára keresel boldogító kapcsolatot, nem egy újabb megmentésre váró emberkét, nem neki kell (megfelelned), hogy a kapcsolatotok jó legyen, hanem mindkettőtöknek! A társad sem tökéletes ember, de tökéletesen a párod lesz.

Empata vagy, tudom, de ne rabold ki magad újra meg újra. A pároddal kölcsönösen egyensúlyos kapcsolatot kell építeni, különben kiégsz. Legyen bármilyen szenvedélyes, romantikus „úgy egyébként jó”, ha csak te táplálod energiával, beteg leszel.

7. Szeretet adása, tőlünk függő embereknek. Ezek lehetnek gyerekek, barátok, rokonok, vagy épp a betegeid, tanítványaid. Ha a korábbi tartályokat töltötted, akkor ez már veszélytelen lesz számodra, de azért figyelj oda magadra. Ha az emberekkel még fárasztó, vagy neheztelést érzel irántuk, akkor inkább menj el párszor állatmenhelyre önkéntesnek. Az is felemelő, de nem vesz el tőled energiát. Aztán majd újrapróbálhatod az embereket 🙂

8.Szeretetet adni az embereknek – vigyázz magadra. Minden ember megérdemli, hogy szeresd őt, de mégsem a te feladatod mindenkit szeretni. Te elsősorban önmagadért tartozol felelősséggel. Ahogy mindenki más is.

9.Szeretetet adni a világnak – dettó. Vigyázz magadra. A világ is vigyáz magára. Ajándék lesz, amit hozzá teszel, de a világ eddig is boldogult és ezután is fog, valahogy. Nem a te felelősséged. csak abból adj, ami „fölös” – ha nincs fölös időd, ne adj időt a világnak. Ha nincs fölös energiád, ne adj belőle…

10.Tudni szolgálni istent – a magad hitrendszere szerinti istent – Te hogy csinálod?

Mivel a szó elszáll, az írás meg megmutatja a valóságot – töltsd le, nyomtasd ki (lehetőleg színesben) – és írd bele AMIT TESZEL, amit a héten/hónapban beletettél a tartályaidba. Tudod, az nem ér, ha csak kettőbe pakolsz 🙂

A lecke végére értünk. remélem teleírtál egy füzetet azzal, hogyan töltődsz nap, mint nap – és el is kezdted beépíteni az életedbe az egyes dolgokat – csinálásokat! Írd meg nekem, hogy érzed magad.

Hamarosan folytatjuk a reiki haladó képzéssel, ahol a finomfizikai testekkel aurával, csakrákkal fogunk dolgozni. A negyedik hónap elején kapod az újabb empata munkafüzetet, a már megígért témákkal.

A negyedik hónap pedig leginkább a határainkat fogja megerősíteni, illetve az önbizalomtémával is foglalkozunk még – tehát itt is lesznek tennivalók – de ne aggódj, eléred a tananyagot egy éven át, ne kapkodj, haladj a saját tempódban.

Ha van kérdésed, mindenképpen írd meg nekem.

Ha van olyan ami hiányzik neked ebből a leckéből, vagy az empata munkafüzetből, írd meg nekem – minden képzés más, mint az előzőek, mert általatok bővítem. Hálás vagyok minden kérdésért, véleményért, visszajelzésért.